Cserépméret: 15cm
Kérésre ültetőkosárban, saját ültetőközegünkben kapható +3000Ft-ért!
A Platycerium superbum Queensland és Új-Dél-Wales északi részeinek alföldi esőerdőiben őshonos. Egy epifita páfrány, amely a fák tőrzsén növekszik. Háromféle levelet fejleszt; egy meddő, humuszgyűjtő levelet, melyek kezdetben élénkzöldek, majd idővel bebarnulnak és vékony papírszerűvé válnak, feladatuk a kapaszkodás, majd lebomlás; fészek leveleket, melyek a lehulló levelek és rovarok összegyűjtésére jöttek létre, melyek kálium és kálciumforrást adnak, illetve vékonyabb termőleveleket, melyek végszegmenseinek alsó részén spórák keletkeznek. Jóval robosztusabb, nagyobb növekedésű faj az ismertebb bifurcatum-nál.
Tápanyagigény-átcserepezés:
Az általunk árusított Platycerium superbum vízinövénykosárba ültetve, a számára legmegfelelőbb epifita közegben kerül értékesítésre.
Ezeket a növényeket csak abban az esetben szükséges átültetnünk, ha teljesen kinőtték a kosarat, vagy parafára, falapra szeretnénk erősíteni.
A tartásmódokról készítettünk egy blog-bejegyzést, amit az alábbi linken keresztül érhettek el:
https://inplanted.hu/.blog.szarvasagancspafranyok
Fényigény:
A Platycerium esetében kifejezetten kerüljük az erős közvetlen napsugárzást, inkább árnyékos-félárnyékos helyet válasszunk számára.
Jól fejlődik mesterséges fényben is.
Páraigény:
A legtöbb lakás hátránya a száraz levegő. A relatív páratartalom néha a 40%-ot sem éri el, pedig a szobanövények többsége 60-70%-ot igényelne.
Természetes élőhelyéből adódóan teljesen egyértelmű, hogy a Platycerium superbum kifejezetten páraigényes növény. Tökéletes és egészséges formáját a megfelelő páratartalom biztosításával érhetjük el.
Erre lakáskörülmények közt az egyik legmegfelelőbb megoldás, ha cserepüket agyaggolyó-tálcára helyezzük, amely rendszeresen át van itatva vízzel, így a folyamatos párologtatás megoldott.
A továbbiakban leveleik rendszeres lágyvizes permetezése is megoldást jelenthet, sőt indokolt.
Esetleg elektromos párologtatóval a kívánt páratartalom jól beállítható.
Ha megoldott a párásítás, feltétlenül gondoskodjunk a megfelelő légmozgásról is. Ezt akár egy modern, de szolídabb ventillatorral vagy egy kinézetre egyszerűbb, de praktikus számítógép-ventillatorral is megoldhatjuk. Ezzel csak jót tehetünk növényeinknek.
Egy parafára vagy falapra erősített Platycerium esetében kifejezetten ügyeljünk arra, hogy mindig nyirkos legyen a felület.
Talajigény:
Epifita keverékre van szükség, amely darabos, tartalmaz olyan összetevőket, melyeket a növény idővel képes lebontani, megemészteni.
Az általunk készített, epifita páfrányokhoz való keverék:
https://inplanted.hu/Inplanted-mix-epifita-novenyeknek
Összetétele:
-sphagnum moha
- fehér tőzeg
- vörösfenyőkéreg
- komposzt
- kertészeti perlit
- kókuszchips
Öntözés:
A vízszükségletet számos körülmény befolyásolja. Az öntözés mértéke függ a környezeti viszonyoktól, az évszaktól, a növény méretétől és felépítésétől, a tartás módjától.
A legfontosabb, hogy az öntözés ne legyen rutinmunka!
A Platycerium közege mindig legyen nyirkos, a pangó vizet kerüljük.
Amennyiben felülről öntözünk kannából, a kicsurgott felesleges vizet tartósan ne hagyjuk az alátétben.
Ha alulról itatva, a cserép alátétet megtöltve öntözünk, akkor várjuk meg, míg a növény és a közeg felveszi a megfelelő mennyiségű vizet (ez súlyról megemelve is megállapítható) majd a felesleget öntsük ki.
A parafára, falapra erősített Platycerium vízbemártással, vagy kézi permetezővel is öntözhető!
Általános jó tanács az inkább gyakori, de kisebb mennyiségű öntözés!
Amennyiben van rá lehetőségünk a lágyvizet/esővizet részesítsük előnyben. (Az öntözővizet forralással lágyíthatjuk)